motortesztek
motortesztek

Rendezvények            Milyen motort vegyek?              Biztonság 

 

Új motortesztek
 
Használt motortesztek
 
Autótesztek
 

Köszöntő, kapcsolat.

 

Motoros képek

 

Vendégkönyv

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Suzuki Inazuma 250 F / sport

Suziki Inazuma 250 F, a Villámcsapás.

Már nem nyílnak a völgyben a kerti virágok, és a nyárfa is hullatja levelét az ablak előtt….. De a napsütésben még csillognak a bárányfelhők, nem hoznak vihart, sem őszi esőt. És mégis, derült égből villámcsapás közvetlenül az ülepem alá………. No nem az égi áldástól, hanem a Suzuki Inazuma 250-től!! Az öreg motorosok emlékeznek azokra az időkre, mikor még az MZ250 és a Jawa350 volt az  álom, a nagy motor!! Ma már másképp tekintünk ezekre a mocikra, és a kiskategóriába soroljuk őket. Azonban az Inazuma 250-es köbcentije ne tévesszem meg minket. Ő valódi „kis” kétkerekű villám. A „kis” azért került idézőjelbe, mert igazán csak a nagyvasakhoz mérten sorolhatjuk a kisebb motorok közé. A valóságban igen tetszetős: idomaival, nagyon ütős, fényezésével, mintáival a nagyobb gépek közt sem szégyenkezhet. Véleményem szerint belépő a nagymotorok világába. Tőlem is megkérdezték sokan: „ötszázas”? És ahogy ráülünk, valóban nagymotoros érzés fog el. Széles tankja, nagy idomai, mindent kielégítő műszerezettsége, kiegészítői önbizalmat keltenek a forgalomban is.

Nemcsak a külleme, de teljesítménye is tekintélyes a kategóriájában. Ha csak azt mondom, hogy a végsebessége 150 km/ó, akkor már jelzem is, hogy az autópálya 120-130-as tempóját is vidáman bírja hosszútávon. Tehát akár városi szaladgálásra, akár túrázásra élmény barangolásra is alkalmas. Nagy idomainak, plexijének köszönhetően menet szélvédelme igen jó, pedig szélvédőjét nem lehet állítani, de mégis telitalálat. Sportos kinézete ellenére a jól kialakított ülésével és magas kormányával hosszú távon is kényelmes. Lábtartói is a helyén vannak. Motorja csendes, talán túlságosan is, de ez köszönhető a környezetvédelmi előírásoknak. Rezgések maximális fordulaton is alig jelentkeznek. Vezetéstechnikája igazodik sportos külleméhez. 4000-es fordulat alatt alig éledezik, aztán 4000-nél ráharap az aszfaltcsíkra, szépen húz, majd 8000-nél rátesz megint egy kis lapáttal és 11000-ig simán erőlködés nélkül pörög. Nincs vijjogó hang ezen a fordulatszám tartományon sem, sőt ahogy pörög, egyre karakteresebb durmolást hallunk. Hatsebességes váltója jól beosztja erejét, bár én az egyes fokozatot kicsit rövidnek éreztem. A sportos, dinamikus menetnél 4000 fölött kell tartani a fordulatszámot és ilyenkor szereti a visszaváltós gázfröccsöket. Útfekvése is hozza sportosságát: kanyarokban semlegesen jól fekszik, illetve maximális sebességnél is stabil volt. Még egy kis oldalszél sem tudta elbillenteni az egyenesből. Első hátsó tárcsafékjeire semmi panasz nem lehet, kiválóan harapnak, jól adagolhatóak, melyek esőben is nagyszerűen érezhetőek voltak. Első fékkarunk távolságát egy kis kerékkel szabályozni tudjuk. Súlya,- gyári adat szerint - 187 kiló, de alacsony építése miatt ebből szinte semmit nem érzünk. Így lányoknak, vékonyabb alkatúaknak sem fog problémát okozni. Műszeregysége kifogástalan, sebesség fokozat jelzőnk a csendes finom járású motorjánál jól jön. Fordulatszámmérő, kilométeróra, üzemanyag jelző, időóra, és a rendes kilométer számláló mellett két napi számláló is a kényelmünket szolgálja.

Illesztéseire, kidolgozására egyáltalán semmi panasz nem lehet.  Idomai sok alkatrészből állnak, de nagyon szépen precízen vannak illesztve. Ezzel meg is szenvedtem kicsit. Hiszen a munkám miatt a nyeregtáskámat is be kellett avatni az Inazumázásba))) Kerestem a Suzukitól jól bevált kulcsos ülésrögzítést, mert az nem lehet, hogy egy ilyen jó szokástól a Suzuki megváljon!!!! Kis idő után megleltem, pedig logikus helyen van, az ülés hátulja alatt, a bal index felett. Szépen felhelyeztem a nyeregtáskát, ügyelve az idomok fényezésére, finom kelmét használtam alátétnek, de az ülést nem tudtam vissza kattintani. A precíz illesztésnek a pántok útban voltak. Most mi legyen? A nyeregtáskára szükségem van, de nem alakíthatok át egy tesztmocit! Egy kis spekulálás után megtaláltam a megoldást, és az ülés zárrendszerének csavarjai alá nyolcas anyákat tettem távtartónak. Remek, gyors ötlet, és nyom nélkül visszaalakítható. Máris finoman visszazáródott az ülés.

Innentől a munkám is tudtam akadálytalanul végezni, és élveztem is az Inazuma társaságát. 

Összegezve:

A Suzuki Inazuma 250 valódi „kis” villám, egy túrás sportmotor. Divatos külleme teljesítménye felülmutat kategóriáján. Kiváló választás kezdőknek, hölgyeknek, de régi motorosoknak is, akik egy jól kezelhető stabil, de könnyű és élvezetes mocit akarnak. Végsebessége, kényelme is garantálja, hogy városi szaladgálásban, élménymotorozásban, vagy hosszabb túrákra is hűséges társunk legyen.

Alapára: 1.498.000-

Suzuki Inazuma 250 műszaki adatai:

Motor: 248 cm3-es befecskendezős, 4 ütemű vízhűtéses 2 hengeres,

sűrítése 11,5 , gyújtása elektronikus .

Indítás: Önindító.

6 fokozatú váltó

Maximális sebessége saját mérés alapján, egyenes úton 85 kilós én terhelésemmel: 150 km/ óra.

 

üzemanyagfogyasztás: Saját tapasztalat 3.4 liter / 100 km.

Üzemanyag tartály 13.3 liter. Ami az én fogyasztásom alapján kb. 400 kilométer menetre elegendő.

Elöl hátul jól adagolható tárcsafék.

Önsúly: 187 kg.     

Teljesítménye: 24 LE,  18 KW / 8500

Köszönjük a Magyar Suzuki Zrt-nek, hogy kipróbálhattuk újdonságát.

 

 

 

 

 

 

Ez a mi mocink is! Csak a gazdit engedjük ám ide!

 

 

 

 

 

 
Facebook

Kövess minket a Facebookon is!

Motoros - Autós élet

 

 
Eseménynaptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Hírek

Suzuki Szakmai tesztnap

I. motoros borok útja rally

 

 
Partnereink

-

 

 
Rendezvények
 
Óra
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.