motortesztek
motortesztek

Rendezvények            Milyen motort vegyek?              Biztonság 

 

Új motortesztek
 
Használt motortesztek
 
Autótesztek
 

Köszöntő, kapcsolat.

 

Motoros képek

 

Vendégkönyv

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Honda NC750X / Enduro-naked

 Honda NC750X DC 

Előző évben volt szerencsénk az NC750 „s” változatát tesztelni. Bár tudjuk, nem mindenki akar brutális erőgépeket, és ezt is szem előtt kell tartani, hiszen annak ott van a hasonló kinézetű VFR800, de mégis eléggé szürke eminenciásnak látszott az NC750S, mint külsőben, mint teljesítményben. A Honda is ráismerhetett erre, és az X változatban alaposan átdolgozta az NC modelljét. Mindjárt szembeötlő a változás, hiszen igen csinos lett! Három színben pompázott a tesztmocink, meggy bordó – ezüst-fekete.

Honda NC750X DCT képek!

Kapott új dizájnelemeket is a tankon , és a manapság oly divatos endurós „Csőr” is megjelent a lámpa alatt! DE beszéljenek helyettem a képek. Full LEDes lett a lámparendszere is, amit már az idén pár Hondán kipróbálhattunk. Két sorban 3-3 LED. Felül a tompított, alul belép a hosszúfény, és nagyon kellemes kontúros hideg fénye van.

Honda NC750X DCT képek!

A műszerfal is megújult. Igaz a régi is nagyon informatív volt, így sok újítást már nem tudtunk kapni, de aki szereti a színes fényjátékokat örülni fog! Ugyanis a fordulatszámmérőnk skálája a fogyasztás arányában változtatja a színét. Piros, ha huzatjuk a gépet, és magas a fogyasztásunk, átlagosnál kéken jelez, és ha takarékosan megyünk zöldre vált! Kaphatunk egy narancsszínt is, ha magas fordulatszámon pörgetjük a motort! És itt rögtön meg is említem, a tesztmocink automata DCT váltóval volt felszerelve. Tehát a kuplungot és a váltókart annyira elfelejthetjük, hogy ne is keressük, mert nincs!

Honda NC750X DCT képek!

Automata váltórendszerünk a motorozási stílusunkhoz igazítva több fokozatban állítható. Minden indításnál egy alap fokozatba áll, amit nevezhetnénk akár ECO fokozatnak is. Hiszen itt az automata igyekszik a legtakarékosabb fordulaton tartani gépünket, állandó kék és zöld színben pompáztatni fordulatszám kijelzőnket, és csak nagyon nyugodt, higgadt motorozást enged. Ha nekirántunk a gáznak, sajnos nem ugrik át automatikusan a dinamikusabb „S” fokozatba, így csak hörgést, prüszkölést tapasztalhatunk, tehát ha temperamentumosan kell haladnunk, vagy egy fokozattal lejjeb váltjuk a kézi gombbal, vagy át kell léptetnünk az „S” fokozatba. Az „S” fokozatnak is három szintje van, amit csak megálláskor tudunk beállítani. Nyilván az első szint az átlagosan dinamikus haladást enged, a második már jobban pörget, és a harmadik szintnél már engedi narancsba is kipörgetni a motorunkat! Vagyis ez a legsportosabb szint! Ezeknél a fokozatoknál az automata nyomatékosan tartja motorunkat, és el is feledkezhetünk, hogy igaziból „csak” 55 lóerőnk van, és a kéthengeresünk alsó fordulaton gyengélkedik. Nagyon dinamikussá teszi a DCT így a közlekedésünket. Persze a motorja szinte rezgésmentesen kellemesen csendesen jár. A DCT is oly kiválóan végzi a dolgát, hogy csak tapasztalt avatott motoros veszi észre a váltásokat, az utas például semmit nem érez belőle. És mielőtt tovább haladunk, van ám még egy manuális váltó állásunk is. A jobb markolatnál egy gombbal tudjuk kikapcsolni az automatát, és a bal markolatnál lévő két gombbal tudjuk le-föl léptetni. Mondjuk igaziból egy félautomata állás ez, hiszen ha a felfelé léptetésnél nem is avatkozik be semmi, azért ha lassítunk, és nem léptetjük lefelé a fokozatokat, az automata szépen visszapakolgat helyettünk. Az ülés pozíciónk egy niked és egy endurós helyzet közti, elég kényelmes hosszabb távon is. Utasunk sem panaszkodhat a kényelemre. Ülésünk zselés tömése pedig egyenesen simogatja ülepünket. úttartással semmi baj nem lehet, hiszen motorunk oly mélyen van szinte az egész gép alá felfüggesztve, hogy súlypontja is nagyon mélyre került.

Honda NC750X DCT képek!

Így az NC kész kanyarzsonglőrré vált. De a mély súlypont ellenére mégsem olyan alacsony, a kissé endurós jelleghez híven a járdázások, fekvő rendőrök nem tudnak ártani. Mint tavaly is említettük, a kedvenc TWIN PEAKS hasonlatunkat használva a Baglyok nem azok, aminek látszanak, tehát a mellkasunk alatti tank sem az, aminek látszik! Ugyanis felnyitható zárható teteje alatt öblös 1 sisaknyi bő csomagtartót kapunk. Nem ajánlatos ide tölteni a benzint, a Valódi üzemanyagtartályunk ugyanis a hátsó ülés alá került. De igazán nincs is nagy tankra szükségünk, hiszen az NC750 nagyon takarékos. Állandó S 2-es automata fokozatban dinamikusan motorozva is 3.6 körüli volt a fogyasztásunk! Háááááááát, egy 750-es mocitól ez nem semmi! El sem merem képzelni, mennyire kevés benzint hörpölhet, ha van türelmünk az alap fokozatot használni, amikor a fordulatszám mérőnkön a kék és zöld szín a domináns! 

Összegezve: Az NC750X nagyon jól sikeredett átdolgozott testvére a régi „S” változatnak. Igen látványos és divatos lett a külleme, full LEDes a lámparendszere. A DCT automataváltó simán és csendben kapcsol. Jók az állítási lehetőségei, és mint egy bűvész a kártyákat, úgy tünteti el a soros kéthengeres gyenge pontjait.

 Honda NC750X DCT képek!

Furat × löket (mm)

77 x 80

Keverékképzés

PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendezés

Kompresszióviszony

10,7:1

Hengerűrtartalom (cm3)

745

Motortípus

Folyadékhűtésű, négyütemű, 8 szelepes SOHC, soros, kéthengeres

   

Teljesítmény

40,3 kW (55 LE) @ 6250 1/min

Forgatónyomaték

68 Nm @ 4750 1/min

Indítás

Önindító

Első fék

Ø 320 mm szimpla, hullámos peremű tárcsa kétdugattyús, hidraulikus féknyereggel és szinterbetétekkel

Hátsó fék

Ø 240 mm szimpla, hullámos peremű tárcsa egydugattyús, hidraulikus féknyereggel és műgyanta alapú, préselt betétekkel

Első felfüggesztés

Ø 41 mm teleszkópvilla

Hátsó felfüggesztés

Központi hátsó rugóstag, Pro-Link himbarendszer

Első gumi

120/70 - ZR17M/C (58W)

Hátsó gumi

160/60 - ZR17M/C (69W)

Első kerék

17M/C × MT3.50

Hátsó kerék

17M/C x MT4.50

   

Üzemanyag fogyasztás

3,50 l/100 km

Üzemanyagtank kapacitás (liter)

14,1

Szabadmagasság (mm)

165

Menetkész tömeg (kg)

220

Ülésmagasság (mm)

830

 Honda NC750X DCT képek!

 Honda NC750X DCT képek!

 

 
Facebook

Kövess minket a Facebookon is!

Motoros - Autós élet

 

 
Eseménynaptár
2018. Április
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Hírek

Suzuki Szakmai tesztnap

I. motoros borok útja rally

 

 
Partnereink

 

 
Rendezvények
 
Óra